https://www.gyorplusz.hu/gyor/ujraelesztes-es-baleset-szimulacio-a-szent-gyorgyiben/?fbclid=IwAR1RXUHhRX6eyk1FTv4t_uoCpJAq1wwVhxDIMwyzreWRHri36lK-PU2jJw8

Újraélesztés és baleset-szimuláció a Szent-Györgyiben

FOTÓ: NÉMETH BOGLÁRKA
NÉMETH BOGLÁRKA 
2021.10.18. 14:22

Az újraélesztést gyakorolhatták, és egy baleset szimulációt is megnézhettek hétfőn a Szentgyörgyisek. Az iskolában nem csak az oda járó diákok, de a nyílt napra érkező hetedik-nyolcadikosok is részt vehettek az oktatásokon.

Két autó balesetezett a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola udvarán. Így mutatták be a diákoknak, mi tévők legyenek, ha egy súlyos és életveszélyes sérülttel találkoznak. A mentési bemutatóban az OMSZ munkatársai mellett az egészségügyi szakon tanuló iskola diákjai is részt vettek.

FOTÓ: NÉMETH BOGLÁRKA

Hummel Noémi az intézmény egészségügyi szaktanára a Győr+-nak elmondta: a hirtelen szívhalálok száma évről-évre nő, ez köszönhető a helytelen életmódnak, de egy alapbetegségnek miatt is bekövetkezhet. A szakember szerint állampolgári kötelesség, hogy segítséget nyújtsunk a bajba jutottaknak, ezt pedig erősíteni kell az iskola saját és az intézmény iránt érdeklődő tanulóiban is.

FOTÓ: NÉMETH BOGLÁRKA

A téti általános iskola felsőseinek nagyon tetszett a bemutató, azt mondták a Győr+-nak: hasznos dolgokat tanultak belőle. Többeket is meggyőztek a látottak és úgy döntöttek a Szent-Györgyiben tanulnának tovább. A már itt tanuló diákok is meg vannak elégedve az intézménnyel. A bemutató végén a tanulók egészen közelről is betekinthettek a mentőautóba, ahol kérdezhettek is a szakemberektől.